MAPEI színkeverés - Felületkezelés - Alapozás technika - Homlokzatszínezés

Glettelés Gipszkartonra

Kezdőlap » BLOG » Glettelés Gipszkartonra

Glettelés is, mint egyéb festéshez kapcsolódó feladat szakértelmet kíván, azonban az elsajátítása nem nagy ördöngösség, így ha úgy döntünk, hogy frissen épített gipszkarton falainkat mi magunk szeretnénk leglettelni egy kis odafigyeléssel kiváló munkát végezhetünk.

Első lépésként a glett anyag bekeverését kell elvégeznünk. Olvassuk el figyelmesen, hogy mit ír a gyártó a csomagoláson a bekeverési arányokról, egyszerre ne keverjünk be túl nagy mennyiséget, mert a glettanyagok általánosságban 1 órás időtartományban bedolozhatóak, ezt követően elkezd húzni az anyag, nem lehet vele szépen dolgozni. Vagy van egy másik  megoldás, ami sok időt spórolhat neked, hiszen nem kell bekeverned az anyagot, mert már használatra kész! 

A gipszkartonok illeszkedésénél kezdjük a munkát. Használjunk hozzá erre a célra kialakított glettvasat illetve spatulyát. A hézagokhoz kenjünk fel glettanayagot amennyi kitölti a réseket, majd húzzuk el glettvassal, ezt követően illesszük bele az üvegszövet hálót, ha elég éles a glettvasunk az élével el is tudjuk vágni az üvegszövetet a megfelelő méretnél, majd pedig áthúzzuk  még egy réteg glettanyaggal a felületet. Ne hagyjuk ki a gipszkarton csavarokat sem, azokat is geletteljük le.

Figyeljünk oda, hogy milyen vastagságban hordjuk fel a glett anyagot. Igyekezzünk a fal sikjából nem kilógni, próbáljunk meg kevés anyaggal dolgozni és egyenletesen. Hagyjuk megszáradni a glettelésünk, hiszen vár még ránk egy második réteg, ahol lesz rá módunk, hogy eltüntessük a domborulatokat, egyenetlenségeket.

A második réteg glett felvitele után, ha nem tökéletes a munkánk csiszolással nagyon sima felületet kaphatunk, melyet végezzünk el a festés előtt, illetve egy lámpa segítségével 100%-an átvizsgálhatjuk a munkánkat, az ugyanis jól láthatóan megmutatja, a tökéletlenségeket.

Hasznos tanács: Az üvegszövet hálót semmiféleképpen se felejtsük ki az illesztéseknél, ugyanis a későbbiekben nagyon csúnyán megrepedhet a falunk és eshetünk neki a javítási munkálatnak.

Jó munkát kívánunk!

Miért válassz minket?
  • Szerződéskötési lehetőség
  • Egyedi árajánlatok
  • Tervezés és kalkulációs segítség
  • Rendszergaranciák
  • Szaktanácsadás, szakmai cikkek
  • Szezonális kedvezmények
  • Kedvező kiszállítási feltételek
  • Minőségi termékek
  • Szín- és vakolat minták biztosítása
  • Áru visszavásárlás lehetőség
Teljes Verzió